Sith Lovagok

 

Asajj Ventress
Asajj Ventress a Dathomiri Éjnővérek klánjából származó sötét Jedi, vitathatatlanul a legveszélyesebb Dooku gróf sötét ministránsai közül. 180 cm magas és barna az hajszíne. Még kislány korában eladták rabszolgának, így került a polgárháborúktól és kalóz támadásoktól rendszeresen dúlt Rattatakra. Miután gazdája meghalt egy ilyen összetűzés során, a Jedi lovag Ky Narec, aki kényszer leszállást hajtott végre a bolygón, tanítványként magához vette az akkor négy-öt éves lányt. Megközelítőleg tíz évvel később Narec-et is meggyilkolták miközben egy Weequay kalózbanda ellen harcoltak. Ventress engedett a haragjának és rálépett a sötét oldalra vezető útra. Magához vette mestere fénykardját és edzette magát a Jar’Kai harci stílusában, legyőzte Rattatak hadurait és elfoglalta az uralkodói trónt. Végül Ventress felkeltette Dooku figyelmét, aki néhány próba után megtette őt parancsnoknak a Független Rendszerek Konföderációjában. A klónok háborúja alatt több ellenséget is szerzett, köztük a két híres Jedit Anakin Skywalkert és Obi-Wan Kenobi Jedi mestert. Valamikor YE 21 végén, 20 elején Darth Sidioust aggasztani kezdte Asajj erejének gyors növekedése az Erő sötét oldalán. Attól tartva, hogy Dooku saját Sith tanítványaként képzi Ventresst, megparancsolta a grófnak, hogy végezzen vele. Végül Dooku gróf öli meg, röviddel a klónok háborúja után a Christophsis-on.

Darth_Andeddu
Darth
 Andeddu
Más néven a halhatatlan Isten király. Aki uralkodott a Prakith bolygón, és bizonytalannak gondolta a “Darth” címet. A paranoid ember, Andeddu hitte, hogy a Sith lord beosztás viselői ellenségeinek tekinthetők és, hogy megakarják szerezni tőle a hatalmát. Ő végül elárulta őket és megdöntötte a többi Sith lordot, arra kényszerítve őket, hogy meneküljenek a bolygóról a Korribanra. Andeddu a  Prakith világon évszázadok keresztül uralkodott mint egy istenség, amíg a teste enyészni kezdet. Mielőtt meghalt volna, Andeddu minden tudását egy holocronba rejtette, amely szintén tartalmazta a legtöbb misztikus Sith rituálékat mint azt a képesség, hogy a halál után az ember lényegét egy másik testbe helyezze. A sötét úr szolgái őrizték a várat generációkon keresztül, várva az Isten király visszatérését.

Darth-Bane-1024x640
Darth Bane
Dessel néven született és élete első húsz évét egy Apatroson levő kortózis bányában töltötte. Ye 1026-ban született és Ambrián lelte halálát YE 980-ban. Aminek köszönhetően brutális testi erőre és embertelen magasságra tett szert mivel 2 méter magas. Egy önvédelemből elkövetett gyilkosság miatt el kellett menekülnie a bolygóról, később beállt a Sith hadseregbe. Hamar osztagvezető lett megérzéseire hallgatva mindig sikerült végrehajtania a feladatát. De egy küldetés után hadbíróság elé állították parancsmegtagadás miatt. A Sith Nagyúr, akihez vitték megérezte Bane képességeit és a Korribani akadémiára küldette, hogy tanulja az Erő sötét oldalának használatát. Bane hamarosan az egyik legjobb tanuló lett az Akadémián, mielőtt elvesztette hitét a sötét oldal iránt. Githany segített neki újra felidézni magában a sötét oldal erejét. Bane bár visszanyerte a képességét, de elvesztette a bizalmát a Sötétség Testvériségben. Abban a hitben, hogy egy szervezet amelynek vezetője Kaan, gyáva és bolond. Elhagyta a rendet és ősi Sith tanításokat kezdet felkutatni. Meg is találta és hamar tanulmányozni kezdte Darth Revan holokronját. Felfegyverkezve az új ismeretekkel a Testvériség elpusztítását tervezte. Ami lehetővé tette számára, hogy létrehozza a saját Sith Rendjét. Ezután létrehozott egy szabályt, a kettő szabályát. Amely megállapította, hogy nem lehet csak két Sith egy mester és egy tanítvány. Ez azt a célt szolgálta, hogy elkerüljék a belső harcokat, ami már évezredek óta sújtotta a Sith testvériséget. Ő hosszú idő óta először felvette a Sithek címét, és onnantól ő lett Darth Bane. Valamint kötelezővé tette a Darth név viselését. Kaan Nagyúrnak eljuttatva a gondolatbomba rituáléját biztosította, hogy a Sithek kihalljanak, és csak ő maradjon. Még a Russanon megtalálta a tökéletes utódot Esőt aki a tanítványa lett és Darth Zannah néven lett ismert. A tanítványa képzése alatt is Sith holokronok után kutatott. Az egyik útja során egy parazita került a testére. Először páncélként védte, de később már eluralkodott rajta az élősködő. Tanítványa megtalálta a gyógymódot és levetette mestere testéről a parazitákat. Bane az utódnemzedéknek megalkotta saját holokronját, amibe elhelyezte azt a felhalmozott tudást amit megszerzett, Valamint örökségül hagyta még azt a hír hálózatot, amit a Sith rend érdekében alakított ki.

Caedus_EA
Darth Caedus

Leia Organa Solo és Han Solo idősebb fia. Jaina Solo ikertestvére és Anakin Solo bátyja. Coruscanton született YU 9-ben és YU 41-ben halt meg.
Az évek során harcolt az Árnyakadémia ellen, fontos szerepet vállalt a Yuzzhan Vong háborúban melynek során az egyik legerősebb Jedi lovaggá vált, és még Odinit is sikerült megölnie, valamint segített legyőzni a Sötét Fészket. YU 36-ban gyermeke születik Tenel Ka Djo-tól, kinek a neve Allana Solo lesz. A Galaktikus Szövetség Korélia háború idején fokozatosan elcsábul a Sötét Oldalra Lumiya, a Sith úrnő hatására, beteljesítve ezzel a Skywalker hagyaték körét. Sötétségében a Galaktikus Szövetség katonai vezetője, zsarnoka lesz, s megöli Mara Jade Skywalkert, nagybátyjának feleségét.
A háború végén, mely során a Galaktikus Polgárháborúban vállvetve harcoló hősök egymás ellen kényszerülnek küzdeni, Darth Caedus Sith sötét nagyúrként teljesíti ki hatalmát. Az Új Jedi Rend többszöri próbálkozás után sem képes legyőzni Anakin Skywalker unokáját. Végül ikertestvére Jaina Solo az, aki megküzd vele és megöli őt.

 

Darth Krayt
Darth Bane holokronja által eretneknek vélt Sith, mert nem követte Bane tanításait, és számos tanítványa lett. Születése már elfelejtődött, de halála YU 138-ban történt Coruscanton. Magassága 185 centiméter. Darth Krayt születési nevén A’Sharad Hett eleinte Jedi lovag volt a Köztársaság utolsó éveiben. Előbb Ki Adi Mundi, később An’ya Kuro padawanja volt. A’Sharad magát okolta a Jedi Rend bukása miatt, és fejvadász lett. A forduló pont életében a Korribanon történt Yuuzhan Vong megkínozta, így Hett kénytelen volt átállni a sötét oldalra, a neve pedig Darth Krayt lett. Újraépítette a Sith Rendet a Korribanon, a Jedik tudta nélkül. Krayt sokáig tétlen volt, hogy ne derüljön ki mi történt a bolygón. Fő célja az Új Köztársaság legyőzése lett. Szövetségeket kötött, hogy megerősítse hatalmát. Hét éven keresztül uralta a galaxist, mikor tudomást szerzett Cade Skywalker létezéséről. Krayt attól félt, hogy egészségi állapota miatt nem fogja tudni megtalálni Cadet, akinek fel akarta használni gyógyító képességeit. Ám céljait keresztülhúzta a Had Abbadon történt csata, ahol Kraytot megsebesítették. A hatalma mindazonáltal erősnek bizonyult, és túlélte a döfést. De ezután érkezett III. Darth Wyyrlok, aki végleg megölte a Sith Lordot, hogy véget vessen Krayt fájdalmának.

 

Darth Malak
Szülőbolygója a Quelli és YE 3956-ban halt meg a Csillag Koho, Rakata rendszer napja felett. Magassága a 2 méter, hajszíne fekete, szemszíne pedig kék. Alek Squinquargesimus egy Jedi lovag volt a Mandalór Háború alatt. Ismerősei Sqintnek becézték. Később a háború végén átállt a sötét oldalra, és új neve Darth Malak lett. A Mandalor Háború alatt Malak hatalmas tiszteletet vívott ki, mint egy félelmetes erejű harcos, aki habozás nélkül nekiront a veszélynek. Revan kiválasztott tanítványa Darth Malak segített mesterének megtalálni a Csillagtérképeket, amik elvezettek egy ősi Rakata szuper fegyverhez, a Csillag Kohóhoz. Egy évvel azután, hogy Revan és Malak eltűntek az ismert űrből, visszatértek és háborúra kényszerítették a Köztársaságot. Eltökélték, hogy véget vetnek a Jedi Rend “zsarnokságának”. A háborúban Malak teljes alsó állkapcsa el lett távolítva egy fénykard csapással, amelyet maga Revan okozott. Ezzel arra kényszerítve őt, hogy egy nagy fém protézist viseljen, amely eltakarta azt ahol régebben még az állkapcsa volt. Miután a Jedik elküldtek egy elit csapatot, hogy elkapják Revant és Malakot, Malak a mestere ellen fordult, és megparancsolta, hogy zászlóshajója minden fegyvere Revan hajójának hídját lője. Ezután meggyőződött arról, hogy egykori mestere meghalt, elvette annak köpenyét és vitathatatlanul ő lett a Sith sötét nagyura és vezetője, területet terület után foglalva. Ráadásul maga mellé vett egy tanítványt, Darth Bandont, aki egykoron Jedi volt. Nem telt el sok idő mire Malak rájött, hogy tévedett egykori mestere halálát illetően. Egy év múlva feltartóztatta Bastila Shan Jedi lovagot és az amnéziás Revant, akinek a személyiségét, mint a Sötét Nagyúr a Jedi tanács kitörölte, és egy olyan személyiséggel helyettesítette, amely hű a Köztársasághoz. Miután Malak felfedte Revan előtt, hogy ő volt az előző sötét nagyúr, Revan és Malak fénykard párbajt vívtak, de Shan feláldozta magát és hagyta, hogy Malak elfogja. Ezzel lehetőséget adva Revannak és társainak a menekülésre. Malak ezután átállította a sötét oldalra Shant, aki egykoron igen nagy fenyegetést jelentett a számára. Bastila Shan Malak tanítványa lett, átvéve Darth Bandon helyét, akit Revan és társai előzőleg megöltek. Most, hogy már Bastila csatameditációja is őt támogatta, Malak úgy vélte a Sith Birodalom legyőzhetetlenné vált. Mikor a Köztársasági Flotta megtámadta a Csillag Kohót a Rakata Prime napja felett Revan átszállt az ősi űrállomás fedélzetére. Miután visszatérítette Bastilát a fény útjára, Bastila a köztársasági hadsereget erősítette csatameditációjával, ezzel megfordítva a harc eddigi állását. Eztán Malak és Revan újabb fénykard párbajt vívtak, amely Darth Malak halálával végződött. Ekkor uralma, mint a Sötét Nagyúr véget ért és a Köztársaság győzedelmeskedett.

 

Darth Malgus
YE 3701-ben született a Dromund Kasson, és YE 3641-ben halt meg egy illumi űrállomáson. Több mint 2 méter magas lett. A Sith Birodalom egyik Sith nagyúra volt a nagy galaktikus háború idején. Veradun néven született a Birodalom területén és egy férfi nevelte aki örökbe fogadta őt.   Még egészen ifjú korában apja birtokán megölt egy twi’lek szolgát, így már korán megmutatkozott, hogy az Erő sötét oldala lakozik az Erő érzékeny Veradunban. A fiú ezután a Dromund Kaason található birodalmi főváros Sith akadémiájára ment tanulni, ahol Sith harcos és a birodalmi hadsereg sikeres parancsnoka vált belőle. A Külső Perem egyik bolygóján, a Geonosison végrehajtott küldetés során találkozott egy twi’lek rabszolgalánnyal Eleena Daruval, akit magával vett. Habár a lány gyakorlatilag a rabszolgája volt, a két fiatal egymásba szeretett és együtt harcolták végig a nagy galaktikus háború csatáit, a Galaktikus Köztársaság ellen. Veradun később eldobta születési nevét és felvette a Darth Malgus Sith nevet. A háború kezdetén Malgus és mestere vezette a régi Sith bolygó, a Korriban visszafoglalását. Malgus azonban megölte mesterét, mivel az súlyosan megsebesült egy Jedivel vívott párbajban. A háború csúcspontján Malgus egy meglepetésszerű támadást vezetett a Mag világban található Alderaan bolygó ellen. A támadás kezdetben sikeres volt, ám a birodalmi erők vereséget szenvedtek a köztársasági ellentámadás következtében. A Sith nagyúr súlyosan megsebesült a harcban és egy légzőmaszkot kellet viselnie hátralévő életében. YE 3,653-ban a Birodalom egy békekonferenciára hívta a Köztársaságot, ám ez nem volt más mint figyelemelterelés az igazi célról. A Coruscant elfoglalásáról. A parancsnoka Darth Angral őt is kiválasztotta, hogy részt vegyen a Coruscant elleni támadásban, mint a Jedi templomot lerohanó csapásmérő különítmény parancsnoka. Malgus a harc során több Jedi védőt is megölt, köztük Ven Zallow Jedi mestert, aki Malgus legmagasabb rangú áldozata volt. A csapás következtében a Jedi templom majdnem teljesen megsemmisült, odaveszett a Jedi tanács fele és a Jedi rend kegyvesztett lett a Köztársaság szemében. Habár Malgus úgy gondolta, hogy a birodalmi flotta porig rombolhatja Coruscantot és ezzel elpusztíthatja egyszer és mindenkorra a Köztársaságot, a csata csak eszközként szolgált a Sithek követeléseinek érvényesítése céljából a békekonferencián. Ezért az inváziós erők nem rombolták le, hanem elfoglalták a bolygót. Malgus az orbitális pályán keringő flotta parancsnoka lett, de ő dacolt a paranccsal és visszautazott a Coruscant felszínére, hogy megküzdjön a renegát Jedivel Aryn Leneerel, aki meg akarta bosszulni mestere, Ven Zallow halálát. Habár Leneer végül elbukott, a harc ráébresztette a Sithet arra, hogy a Birodalom vezetése gyenge kezű és a kapcsolata Daruval őt is gyengévé teszi, ezért megölte a lányt. Ezután már minden erejét arra koncentrálhatta, hogy megtisztítsa a Birodalmat azoktól a politikusoktól akik lehetővé tették, hogy a Köztársaság fennmaradjon. A coruscanti egyezmény után beálló hideg háború idején az Ismeretlen Régiókba vezetett Sith erőket, hogy tovább növelje a Birodalom méretét.

darth-maul
Darth Maul
Darth Maul a Dathomiri Éjfivérek klánjából származik és YE 54 született. Magassága 175 centiméter. Egyedüli ismert családtagjai két testvére Savage Opress és Feral volt. Mestere Darth Sidious már egészen kis korában elszakította őt a klánjától, és elkezdte a gyerek nevelését a Sith tanokra. Serdülő korára mestere a színtiszta gyűlölet fegyverérvé kovácsolta Mault. A fiatal zabrak harcosból a sötét oldal pusztító eszköze lett. Azonban rendelkezett némi becsületességgel is, tisztelet mutatott azok irányába, akiket méltó ellenfélnek ítélt meg, és igyekezett megadni nekik a gyors halált.
YE 33-ban Maul megkapta mesterétől első komolyabb küldetését, hogy tegye tönkre a Fekete Nap nevű bűnszervezetet. Maul tökéletesen teljesítette a feladatot, és teljesen működésképtelenné tette az alvilági csoportot.
YE 32-ben kezdetét vette a Naboo inváziója. Sidious célja az volt, hogy mint Palpatine szenátor, a Galaktikus Köztársaság főkancellárja legyen. Maul segédkezett abban, hogy mestere elérje célját amikor Amidala, Nabbo királynője elszökött a blokád alatt tartott bolygóról, Maul Sidious parancsára a nyomába eredet. A Tatooine-on talált rá, ahol egy rövid fénykardpárbajt vívott a nőt védelmező Qui-Gon Jinn Jedi mesterrel. Később Mault a Naboora küldték, ahol ismét harcolt Jinnel és annak tanítványával, Obi-Wan Kenobival. Bár a Jedi mestert megölte, Maul alábecsülte Kenobit, aki levágta a lábát és beletaszította a mélybe. Ez után több mint 10 éven keresztül senki nem hallott róla. Talzin anya keresésére indította testvérét Savage Opprest, aki megtalálja őt a Cato Nemodián. Visszavitte a Dathomirre, ahol új lábakat kapott. Ezek után már csak a bosszúvágy hajtotta Kenobi után. Végül YE 17-ben rájött, hogy Obi-Wan a Tatooineon van és ott végleg megküzdöttek. A nyertes Kenobi lett.
YE 0-ban Darth Vader találkozott Maul egy klónjával vagy hasonmásával a Kalakar Haton, akit Sidious parancsára hozott létre a Birodalom titkos rendje. Maul azt hitte, legyőzheti Vadert és ismét a Császár szolgálatába állhat, azonban a kiválasztott végzett vele.
Maul a Juyo mestere volt, de a Niman/Jar’Kai, Teräs Käsi és a Niman harci stílusokban is nagy gyakorlattal rendelkezett. Fegyvere egy dupla-pengéjú fénykard volt, amit a küzdelmek során forgatott.

Darthmillennial
Darth Millennial
Darth Millennial egy háromszemű mutáns Sith lord. Mestere Darth Cognus volt. Millenialban nagy volt az Erő és bepillantást nyerhetett a jövőbe is. Ő és mestere sokban különböztek a többi Sithtől. Szerintük két Sith túl kevés ezért szerették volna újraalapítani a Lord Kaan által létrehozott Sötétség Testvériségét. A tervük azonban nem sikerült. Végül elhagyta mesterét és a Dromund Kaason telepedett le. A sötét oldal prófétájának nevezte magát és sok Erő használót csábított magához.

darthplagueis
Darth Plagueis
Eredeti neve Hego Damask. A Mygeeto bolygón született valamikor YE 147-120 között Carr Damask fiaként, aki a bolygó adminisztrátora volt. Hego Damask a nevét nagyapjáról kapta. Egyéb ismert neve Darth Plagueis a bölcs, egy muun Sith nagyúr volt, Darth Bane rendjének utóda. A midiklorianok befolyásolásának mestere. Az örök életű nagyúr felfedezte annak módját, hogy a midikloriánok segítségével életet teremtsen és visszahozzon embereket a halálból vagy éppen új életet teremtsen. Plagueis Sith nevét mesterétől kapta, a járvány (plague) szóból. Nagy szerepet játszott a galaxis eseményeiben. Ő tanította Darth Sidioust, aki visszaállította a Sith uralmat a galaxisban. Azonban egy alkalommal, amikor a muun elaludt, a tanítványa meggyilkolta őt álmában YE 32-ben.

Darth_Ruin-BoS
Darth Ruin
Darth Ruin aki Phanius néven született YE 2000 előtt, egy umbarai. A Sith sötét nagyura. Phanius elárulta az esküjét és elhagyta a Jedi rendet, hogy tiltott tanokat kövessen. Egyikévé válva az Elveszett Húszaknak, tulajdonképpen az első lett. Titokban egyesített számos Sith klánt, amelyek a Régi Sith Háborúkból és Hidegháború utáni Sith Birodalomból maradtak meg. Megalapította az Új Sith Birodalmat. A Negyedik Nagy Szakadás során ötven Jedi lovag követte hamarosan, hogy az új Sith Rendnek és az Erő sötét oldalára esküdtek fel. Az új Darth Ruin és követői elindították az Új Sith Háborúkat a Jedik ellen, de Ruin Sith rendje hamar szétesett. Ruin makacssága és önfejűsége gyűlöletet és árulást szűlt a követői között, akik megölték őt.

how-to-draw-darth-sidious_1_000000006875_5
Darth Sidious

Ismertebb nevén Palpatin császár YE 82-ben született a Naboon. Magassága 173 centiméter, eredeti hajszíne vörös volt és kék szeme. A Galaktikus Köztársaság utolsó főkancellárra és a Galaktikus Birodalom első császára. A kettők uralmának törvényét követve a Sith nagyúr, akit a legerősebbek és leghatalmasabbak között tartanak számon. Palpatine képes volt megalapítani saját birodalmát tökéletes részletességgel kidolgozott tervével, amely magába foglalta a klónok háborúját, ezt az egész galaxist felperzselő konfliktust, amely több milliárd értelmes lény életébe került. Palpatine maga vezette a Galaktikus Köztársaságot és titokban a Független Rendszerek Konföderációját is. Így volt képes évekkel meghosszabbítani a csatározásokat, és így szerzett magának egyre több jogosítványt és egyre nagyobb hatalmat a Galaktikus Szenátustól, persze törvényes szavazások útján. Amikor kancellári hatalma csúcsán volt az megközelítette a diktátorokét, Palpatine átszervezte a Köztársaságot az Első Galaktikus Birodalommá és magát császárrá nevezte ki. A galaxis imperializációjával Palpatine császár korlátlan uralmat szerzett a bolygók ezre felett, és megteremthette a történelem egyik legerősebb hadseregét. Tizenkilenc éven keresztül Palpatine uralmát kevesen kérdőjelezték meg, amíg elégedetlen szenátorok maroknyi csoportja meg nem alapította a Lázadok Szövetségét. A Galaktikus Polgárháború éveken át tartott, de YU 4-ben meghalt Darth Vader. Aki végül beteljesítette a róla szóló jóslatot az Endori csatában, és egyensúlyt hozott az Erőben azzal, hogy megölte mesterét. Ez azonban még nem jelentette a Birodalom végét. Palpatine szelleme a Byssre utazott, ahol egy előre elkészített klóntestben éledt újjá. Hat évvel később az Endori halála után Palpatine erős ellentámadást indított az Új Köztársaság elpusztítására. A kezdeti sikerek ellenére terve nem sikerült mivel az Új Köztársaságiaknak sikerült végleg elpusztítaniuk őt. Palpatin sok Sith lovagot képzet ki élete során ezzel megszegve a kettő szabályát. Mivel a Birodalom idején sok tanítványt gyűjtött maga köré.

dooku
Darth Tyranus – Dooku gróf
Dooku gróf Sith nevén Darth Tyranus egy Jedi mester volt, aki áttért a sötét oldalra, és a Sith sötét nagyura lett. A Serenno bolygón született YE 102-ben, ahol hatalmas vagyon és a grófi cím örököse volt. Magassága 193 centiméter, haja sötétbarna szeme színe szintén barna. Dookut gyerekként vette magához a Jedi rend, ahol Thame Cerulian mester alatt tanult. Első padawanja Qui-Gon Jinn lett, majd később Komari Vosát is tanította. A Jedi templomban nagy tiszteletnek örvendett, és egyike volt a legjobb kardforgatóknak a galaxisban. Talán csak Yoda és Mace Windu volt hozzá fogható.
Dooku majd hetven évet szolgált Jediként, de egy katasztrofális végkimenetelű csata a Galdiraanon megingatta a Jedi rendbe és a Köztársaságba vetett hitét. Amikor a nabooi Palpatine szenátor befolyása alá került, elhagyta a Jedi rendet. Később Dooku megtudta, hogy a szenátor valójában Darth Sidious Sith nagyúr, ekkor maga is a sötét oldalhoz fordult és átvéve Darth Maul helyét. Sidious új taníványaként mesterétől a Darth Tyranus nevet kapta.
Születési előjogán visszakövetelte a Serenno grófja címet, majd Sidiousnak segített kirobbantani azt a háborút, ami újra hatalomra juttatta a Sitheket. Vállalatok és a Köztársasággal elégedetlen bolygók egybefogásával létrehozta a Szeparatista Mozgalmat, amelyből később megalakult a Független Rendszerek Konföderációja. Több ezer csillagrendszer sereglett Dooku zászlaja alá, és vált ki a Köztársaságból.
A Konföderáció politikai vezetőjeként Dooku vezette a mozgalmat abban a galaxis méretű konfliktusban, amelyet klónok háborújának hívták, és amelynek a csúcspontja a Köztársaság fővárosa, Coruscant fölött vívott csata volt. Egy szeparatista zászlóshajón, a Láthatatlan Kézen vívott párbaj során legyőzte őt a Jedi lovag Anakin Skywalker, majd lefejezte Dookut saját mestere, Palpatine parancsára.

 

Darth Vader
A dühtől elvakultan Anakin az Erővel majdnem halálra fojtotta szerelmét, aki azonnal hozzá sietett a Mustafar rendszerbe, amikor megtudta Obi Wantól, hogy Anakin átállt a sötét oldalra. Kezdetét vette két testvér harca. A hosszú harc végén Anakin önteltségtől telve elkövetett egy végzetes hibát, amely azt eredményezte, hogy Obi Wan egy mozdulattal levágta mind a két lábát és egyik karját. Ezután otthagyta tanítványát az égő lávafolyó mellett, amely szinte teljesen elégette Anakin Skywalkert és helyette csak egy mély sebet hagyott Darth Vader személyében. Szörnyű sérülései ellenére Darth Vader életben maradt. Miután újmestere a Mustafarra érkezett azonnal betegszállítót hozatott és elszállította őt saját orvosi laboratóriumába. Az orvos droidok művégtagokat tettek fel neki, ezzel iszonyú fájdalmat okozva a kudarcot vallott Vadernek. Egy olyan fekete páncélzatot kellet hordania élete végéig, amely korlátozta a mozgását, de hatalmas erővel ruházta fel. A páncélzatot a fekete sisakja egészítette ki, amely a roncsolódott fejrészt takarta. Így Anakin Skywalker 188 centis magassága helyet, 203 centiméterrel élte tovább életét. Bár Sidious elégedett, hogy Anakin dühe sértetlenül tovább él, Darth Vader nem az amire Sidious számított. Nem tökéletes tanítványa a Sith örökség továbbvitelére. Csupán maroknyi Jedi lovag maradt szerte a galaxisban, akik sikeresen túlélték a 66-os parancsot. A megmaradtak megölése Vader nagyúr feladata lett. Az egyik ilyen útján a Kashyykon mikor megölt egy jedit, akkor annak a gyermeke felkeltette a figyelmet. A Sith érzett valamit a gyermekben, valami hatalmas erőt és tudta, hogy ez hasznára válhat ezekben a vészterhes időkben. Ezért megvédte a klónok lövéseitől megmentette és magával vitte a fiút. Azzal, hogy Vader megvédte a gyermeket elárulta mesterét, talán az egész Birodalmat. A fiú hosszadalmas kiképzése után készen állt arra, hogy beteljesítse Vader igazi célját, hogy megölje a megmaradt Jedi lovagokat. Az újdonsült Sith lovag, Galen Marek (álnevén Starkiller) kiállta az összes próbát, de Sidius tudomást szerzet a tanítványról és megölte mikor az rátámadott. Később a lázadás korában Vader újra megütközhetett volt mesterével. Az idős Obi-Wan ezúttal nem tudott győzelmet aratni, ugyanis a dühtől megtelt régi tanítványa túlnőtte magát Obi-Wan-on. És ezt ő is tudta, ezért úgy döntött, megadja magát a Sith nagyúrnak ezzel mentve társait. Vader habozás nélkül megölte egykori mesterét. Az első Halálcsillag elpusztításakor, mikor megpróbálta megakadályozni, hogy az ifjú lázadó végrehajtsa, a lázadók tervét, érezte a fiúban az Erőt. Tudta, hogy Anakin Skywalker gyermeke és azt is tudta, hogy nagy veszélyt jelent rá és az uralkodóra nézve. Az első Halálcsillag elpusztulásával ez a gondolat csak megerősödött benne a fiúról. Később a Bespinen bár Luke, a fia még nem volt felkészülve arra, hogy összeütközzön egy Sith lovaggal szembeszállt Vaderrel. Ám a sötét lovag felülkerekedett és legyőzte a még gyenge és képzetlen Lukeot. Darth Vader most már biztosan érezte azt, hogy az a fiú, aki vele szembeszállt egykori önmaga. Anakin Skywalker gyermeke és ezt közölte is a fiúval, akit nagyon megrendített a szörnyű igazság. Később Luke feladta magát apjának, mert érezte, hogy nem teljesen veszett el a sötét oldalban és megpróbálta ezt tudatni a Sithhel is. Darth Vader az uralkodó elé vitte a fiút, aki tudta, hogy mik a szándékaik. Sidious próbálkozott, hogy áttérítse, de ő nem engedett a sötét oldal csábításának, mint egykor apja. Ám szembeszállt és harcolt Vaderrel, pontosan tudta, hogy ez az amit az uralkodó elvár tőle, ezért eldobta lézerkardját.  Ekkor Sidious szörnyű és fájdalmas Sith villámokkal támadta meg a védtelen fiút, aki apjától kért segítséget. Abban reménykedve, hogy maradt még benne jóság és, hogy Anakin Skywalker nem halt meg. A nagyúr láthatólag vívódott szakítson-e eddigi életével és mentse meg a fiát, vagy maradjon Sidious oldalán? Végül szembefordul a császárral, erős mechanikus kezeivel felemelte és lehajította volt mesterét a trónterem melletti hatalmas légaknába, ahol az uralkodó teste megsemmisült. Ezzel Vader megadta magát és visszatért a Jedik közé miután véghezvitte a feladatát és egyensúlyt hozott az Erőben. Bár nem sokáig élvezhette az Erő fényoldalát újra, mert az uralkodó villámai megsemmisítették a légző készülékét, ami miatt életét vesztette YU 4-ben a második Halálcsillagon.

ZannahDoEcropped
Darth Zannah
Zannaht gyerekkorában csak Esőként ismerték, aki a Somov Rit-ről származó ember nő, YE 1010 született. Az Új Sith Háborúk ideje alatt toborozták be őt és két testvérét, hogy a Fény Hadseregében a Jedik alatt harcoljon. De egy Sith támadásban elszakadt a többiektől és halottnak hitték. Ismeretlen Jedik bukkantak rá és barátjára egy úgynevezett pattogóra ami a Ruusan egy őshonos állatfaja. Nem sokkal később a két Jedi megölte Laa nevű barátját mivel veszélyesnek gondolták. Eső bánatában engedett haragjának, amivel akaratlanul is a sötét oldalt használta eltörve a két Jedi nyakát. Haragja az utolsó életben maradt Sith nagyurat, Darth Banet, vezette hozzá. Aki miután megérezte milyen mélyen áthatja az Erő, tanítványaként magához vette. Eső akkor Sith tanítványként új nevet kapott, mint Darth Zannah. Zannah képességei később kiderült különlegesek, mert tudja használni az ősi Sith mágusok hatalmát. Egy küldetésen mikor a Jedi templom archivumában keresett megoldást mestere testét ellepő parazitákra meglepődve találkozott unokatestvérével Darovittal. A megoldással és Darovittal elhagyta a templomot. Bár Bane súlyosan megsebesült, és a paraziták miatt haldoklott Zannah visszatért vele az  Ambriara ahová a tanulmányait is vitte. Mestere elmondása szerint a gyógyítót felkereste. Valamint követelte, hogy a gyógyító mentse meg a Sith nagyurat. Ennek ára az volt, hogy felfedi a kilétét a Jediknek, de ő megtette. Majd elárulta és megölte a gyógyítót amikor befejezte az eljárást és használt. A Sith mágia hatalmával Darovitot az őrületbe kergette. Az érkező Jedi mester feltételezte, hogy Darovit a Sith akit kerestek, ezért megölte őt. Ezzel hatékonyan meggyőzve a Jediket a Sithek végső pusztulásáról. Így Darth Zannah és a mestere biztonságosan névtelenek maradtak. Később a kettő szabálya szerint megütközött mesterével, aki már azt hitte, hogy gyáva és nem meri kihívni őt, mert nem igen látszott, hogy megakar vele vívni. Azt a tanítványt, akit pedig Bane akart magához venni, hogy Zannaht helyettesítse magához vette új tanítványának. Az írások szerint YE 980 halt meg.

3515898-star_wars___exar_kun_by_graysun_d-d47zm1z
Exar Kun
Magassága 190 centi, hajszíne fekete, szeme pedig szürke. Ember férfi Jedi lovag volt, aki elbukott és a Sith sötét nagyura lett a Régi Sith háborúk idején. Kun mialatt Jedi padawanként élt szokatlan kíváncsiságot tanusított a tiltott tanítások felé, olyannyira, hogy mikor befejezte képzését, elhagyta mesterét és az ősi Sith tudások és hatalmának nyomába eredt. Kezdeti küldetése az Onderon bolygóra vezette, majd onnan a Dxun dzsungel holdjára, ahol felfedezte a rég elhunyt Freedon Nadd a Sith sötét nagyurának sírját.
Nadd ígéreteivel elcsábította őt, hogy az Erő sötét oldalának hatalmát megkaparintsa, így Nadd tanítványa lett. Ahogy Kun gyorsan haladt a Sith mágia elsajátításában, Nadd elküldte őt a Yavin 4-re, ahol Kun még nagyobb Sith hatalomra tett szert. Ezután Kun megsemmisítette Nadd szellemét és elindult saját útján a galaktikus egyeduralom felé.
Kun tisztában volt Nadd örökségével és torlaszként látta ezeket, melyek megakadályozzák, hogy felemelkedjen, mint Sith nagyúr. Ezért hát elutazott az Empress Teta rendszerbe, hogy megsemmisítse a Krath Sith kultuszt, ezt a másik sötét oldal használókat, akik Nadd utasításait követték. Egy rövid összecsapást követően a Krath hadúrral, Ulic Qel-Dromával, Kunnak és ellenfelének megjelent az ősi Sith nagyúr Marka Ragnos szelleme. Aki befejezte beavatásukat a sötét oldalra és kinevezte Kunt az új Sötét nagyúrnak és Qel-Dromát első tanítványnak. Kun ekkor társult Qel-Droma és Krath rendjéhez. Megalapították a Sith testvériséget, hogy együtt totális háborút vívjanak a Galaktikus Köztársaság és a Jedi rend ellen.
Miután elutazott az Ossusra és megölte a Régiségek Őrzőjét Odan-Urrt, Exar Kun ellopott egy ősi Sith holokront, mely a Draethos Mesterek birtokában volt és arra használta, hogy korrupttá tegyen sok Jedi lovagot és az ügye mellé állítsa őket. Megalkotva ezzel egy Sith ihlette Galaktikus Birodalom alapjait. Ezután megparancsolta a megtértek számára, hogy vadásszák le mestereiket. Így destabilizálja a Jedi rend vezetését, miközben Kun maga szembenézett korábbi mesterével Vodo-Siosk Baasszal a Coruscanton. Ulic Qel-Droma tárgyalása alatt, ahol végzett mind Sidrona főkancellárral és Baas mesterrel. Eztán kiszabadította Qel-Dromát és a két Sith nagyúr folytatta galaktikus terror hadjáratát.
A Cron csillaghalmaz pusztítása után felbuzdulva, Exar Kun erőit az Ossusi Jedi erőd ellen vezette, ahol kifosztották az ősi Jedi tanokat. Ezután visszavonult a Yavin 4 holdján található templomába. De nem tudta, hogy Ulic Qel-Droma elárulta őt a Jediknek és ez vezetett egy végső offenzívához ellene a Yavinon. Egy olyan ősi Sith technikát használva, amit még ő se értett, Kun elválasztott testét a lelkétől, hogy így akadályozza meg elfogását.  Végül azonban legyőzték, amikor Nomi Sunrider több ezer Jedit vezetett ellene, akik létrehoztak egy Fényfalat. Ezen hatalom elpusztította a Yavin 4 táját és csapdába ejtette a Sötét nagyúr szellemét a templom falai között örökre.
Több ezer évvel később Exar Kun szelleme visszatért, hogy megbosszulja önmagát, felhasználva a Luke Sykwalker Jedi mester által alapított Jedi Praxeum diákjait a Yavin 4-en. Miután több gyakornokot is megkísértett, Kun szelleme megvesztegette Gantorist az erő sötét oldalával. De Gantoris meghalt amikor megpróbálta elutasítani a Sötét nagyúr befolyását. Kyp Durront szintén befolyása alá vonta és kiszakította testéből Sykwalker mester lelkét, de végül vereséget szenvedett Luke tanítványainak köszönhetően. Befejezésül a szellem Vodo Siosk Baas és Luke Skywalker végeztek Kun szellemével. Így két jegyzet halála is van, amikor a testétől elvált a a szelleme YE 3996-ban, és amikor megölték a szellemét YU 11-ben szitén a Yavin 4-en.

githany
Githany
Becenevén Githa, egy nő, aki harcolt mint sith az Új Sith Háborúk alatt. Különleges fegyvert készített magának, egy fénykorbácsot. Eredetileg Jedi tanítvány volt, akit mesterre Handa képzett. Githany átállt a Sötét Testvériséghez, elárulva egykori szeretőjét, Kiel Charny akivel együtt tanult a mesterénél. Kivitelezést nyert Kaan nagyúrnál, amiért alapvető információk mondott a Fény Hadserege stratégiájáról. Ezért elkerült a Korribani Akadémiára ahol megismerkedett Darth Bannel. A tanulás közben Bane felfedezte a nagyurak gyengeségét és elhagyta a rendet. Mikor a tanítványokkal visszatért a harctérre Githany, Bane is újra felbukkant és megmutatta nagy erejét a nagyuraknak. Titokban távozása előtt figyelmeztette Githanyt, hogy Kaan egy szuper fegyverrel akarja elpusztítani a Fény Hadseregét a Sithek élete árán is.  Sikerült magát kiszakítani a rituáléból, de  miközben próbált elmenekülni, felrobban a bomba és meghalt. Vele együtt halt a többi Sith nagyúr és a lent maradt Fény Hadsereg Jedijei is a Ruusanon.

Darth_Wyyrlok
Harmadik Darth Wyyrlok
Darth Krayt egyik védelmezője. Egy lányt folyamatosan tanított a Korribanon, akiről remélte, hogy egyszer elfoglalhatja a helyét. Wyyrlok mindenhova követte Kraytot, mint ahogy a Coruscantra is, ahol Krayt császár lett, és megalapította a Második Galaktikus Birodalmat. Krayt hét évnyi uralkodása alatt Wyyrlok végig mellette volt. Mestere egészségi állapota azonban folyamatosan romlott, Wyyrlok pedig hiába keresett orvosságokat nem talált megfelelőt. Wyyrlok veszélyes útra indult a Mély űrbe, hogy megtalálja a megfelelő gyógyszert. Nem járt sikerrel ráadásul mesterét súlyosan megsebesítették a Had Abbadonon, és Wyyrlok (talán azért, hogy mestere ne szenvedjen) megölte. A halálról egyedül ő tudott és Kraytot a Korribanon lévő templomban temette el. Célja Krayt halála után is ugyanaz volt továbbra is mint mesteréé egykor. Minél nagyobb hatalmat szerezni a Sitheknek.

savagesopress
Savage Opress
Savage Opress egy Dathomiri zabrak férfi az Éjfivérek klánból. YE 54 született és YE 20-ban halt meg a Mandaloron Sidious keze által. Két testvére Feral és a hírhedt Sith nagyúr Darth Maul. Tisztességes harcos és mint az egyik Éjfivér törzs vezetője őszintén törődött társai jólétével. YE 21 vége felé Asajj Ventress saját kezűleg tette próbára és választotta bosszúja eszközéül Opresst. Miután három halálos próbán bizonyította rátermettségét az Éjnővérek mágiájukat használva átváltoztatták Opresst. Ezáltal nemcsak Opress már korábban is figyelemreméltó fizikai erejét sokszorozták meg, de jelentősen megnövelték Erő érzékenységét is, valamint totális kontrollt szereztek felette. Mint izomzata magassága is megváltozott a 189 centiméter helyett, 219 magas lett. Megjelenése és zorddá és barátságtalanná változott. Miután az Éjnővérek mágiája átváltoztatta a Erő sötét oldalának eszközévé Oppress egy könyörtelen vadállattá változott. Aki brutális hatékonysággal alkalmazott olyan fegyvereket, mint egy vibropengés csatabárd vagy egy dupla pengés fénykard. Végül Asajj bukása után Talzin anya más feladatott adott neki, mégpedig találja meg fivérét Darth Mault. Savage rátalál a bukott Sithre aki a fivére és egyesülnek. Több harcban kiállnak egymás mellett. Végső harcuk a Mandaloron történt, amikor Darth Sidious megöli őt.

 

 

 

 

 

 

Reklámok